A vörös tehén mondája :D
Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek egy fia s egy
vörös tehene. Meghal a szegény ember felesége, s a gyermek árván marad.
Na, telik-múlik az idő. Azt mondja egyszer a gyermeknek a
szomszédasszony:
- Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy
vegyen el engem feleségül, mert én osztán téged tejbe-vajba
feresztgetlek, s hasábfával kenegetlek. Mondja a gyermek az apjának,
hogy mit üzent a szomszédasszony.
Gondolja magában a szegény
ember: én bizony el is veszem, ő is szegény, én is, az igaz, egy
koldustarisznyából kettő lesz, de ha az Isten megsegít, majd megtelik
ezután.
El is vette feleségül a szomszédasszonyt, de ez olyan
mostohán bánt a gyermekkel, hogy mindig verte, s még amellett enni sem
igen adott neki. A mostohának volt három leánya, a legidősebbnek volt
egy szeme, a másodiknak kettő, a harmadiknak három. Ezek is mindig
csúfolódtak a szegény gyermekkel.
Egyszer a legényke elmegy a
vörös tehénnel éhálóba, s mikor estefelé elévette a tarisznyáját, hogy
egyék belőle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt benne.
Megszomorodik a legényke, még a könnye is kicsordult. Meglátja ezt a vörös tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:
-
Ne búsulj, te legényke, hanem mondjad: aludjál el, egy szem!, mert a
mostohád utánad küldte az egyszemű leányát, hogy lesse meg, mit
csinálsz. Aztán csavard ki az egyik szarvamat, abban elég ennivalót
találsz.
Úgy tett a legényke. Azt mondja:
aludjál el, egy szem! - s az egyszemű leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet mind kiitta.
Másnap,
mikor hazament, csak elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek
nem halt éhen. Este megint elment éhálóba, s mikor falatozni akart,
megint csak téglát talált a tarisznyájában. Odamegy a tehén, s azt
mondja a megszomorodott legénykének: -
Hallod-e, legényke, most a
kétszemű leány leskelődik utánad, hát csak mondjad: aludjál el, két
szem!, azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s annyi tejet igyál,
amennyi csak beléd fér.
Úgy is tesz a legényke. Azt mondja:
aludjál el, két szem!, s a kétszemű leány mindjárt el is alszik, azután megcsavarintá a tehén szarvát, s jóllakott tejjel.
Mikor
reggel hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a
macskabéka gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdi leányát: mit látott,
mit csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani semmit.
Harmadnap
a háromszemű leány ment a legényke után leskelődni; de a legényke nem
tudta, hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyaka csigáján
volt. Ő hát, amikor enni akart, csak azt mondotta:
aludjál el két szem! A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.
Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.
Aj,
megmérgelődik a gonosz mostoha, hogy az ő eszén így túljártak. Ahogy a
legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a
dög állatot, mert egy csepp tejet sem ád. Meghallja ezt a legényke,
kifut a pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.
- Ne búsulj semmit - mondá a vörös tehén -,
csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le engem. Mikor kezedben lesz a
fejsze, kollintsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjél fel a hátamra,
s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban.
Úgy
is tett a legényke. Az apja megengette, hogy ő üthesse meg a tehenet, ő
pedig hirtelen fejbe kollintotta a mostohát, a kötelet elvágta,
felszökött a tehén hátára, s azzal uzsgyi neki, vesd el magad! Úgy
elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.
Ezen
a réten a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén
elkezdett legelészni, a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel
a legmagasabb jegenyefára, s ha jő a rézbika, kiáltson neki.
Egyszer csak jő a rézbika, hogy hétsingnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a legényke:
- Jő a rézbika, vigyázz, vörös tehén!
A
vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg.
Azonközben felpislant a fára, észreveszi a legénykét. Azt mondja neki:
- No, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy mit üzen a rézbika.
- Ne félj - vigasztalá a tehén -,
csak ma jól ehessem-ihassam, holnap megölöm.
Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.
- Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!
Ki is állott a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésiben úgy megdöfte a rézbikát, hogy kifolyt a bele.
- No, fiam, most már menjünk innét! - mondá a tehén.
A
legényke felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkeztek az
ezüstrétre. Amint odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke
pedig felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnét nézte, hogy jő-e az
ezüst bika, mert ez volt az ezüstrét gazdája.
Hát jött biz a egyszeriben szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy singre.
Kiáll
a vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem
tudja legyőzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az
ezüstbika felkiáltott nekik:
- Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok!
Azt mondja a vörös tehén:
- Hozzatok nekem, hé, mert én kettőt adok!
A varjak a vörös tehénnek hoznak vizet, mindjárt erősebb lesz, s megöli az ezüstbikát.
Az ezüstrétről indultak most az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek helybe.
A
legényke megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén
pedig legelészett a réten. Egyszerre csak lekiált a legényke.
- Vigyázz, vörös tehén, jő az aranybika!
Jött
is, de úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek
még nem gyűlt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt
szörnyűségesen, s felszólott a jegenyefára:
- Hallod-e, te
vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalba
megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele
életre-halálra!
Másnap jó hajnalban el is jött pontosan az
aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el előle. Összecsapnak,
türkölőznek, vagy hat óráig küzsdölődnek, de egyik sem tudá legyőzni a
másikat.
Mikor már látták, hogy így semmire sem mennek, az
aranybika keresztűlbucskázott a fején, s lett belőle egy kerék, a vörös
tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék. A két kerék kiment két
hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak s összeütköztek, de egyik sem
tudott ártani a másiknak.
Azt mondja most az aranybika:
- No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet! Én leszek kék láng, te légy vörös láng, s égessük egymást.
Úgy lett, mint az aranybika javallá, égetik, égetik egymást, de csak nem tudának egymásnak ártani.
Amíg így kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:
- Hé, varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok!
Azt kiáltja a vörös láng:
- A kék lángra öntsétek, hé, mert én három dögöt adok!
A
varjak hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már vörös tehén
egészen szabadján legelészhetett a három réten, János pedig mikor
akkorára cseperedett - ott, az aranyrét túlsó felén, né! lakott egy
király, annak elvette a leányát, s ma is él, ha ugyan meg nem halt.
